Sajnos még a wild card helyekért is 60%-kot kell hozni, ez nem olyan mint az NBA keleti főcsoportja régebben hogy negatív mérlegekkel playoffoltak csapatok simán :P
Szóval ezzel az amúgy vállalható 50% körüli mutatóval, +/- 5 % nem lesz PO ebben az elég sűrű mezőnyben.
A mostani játékkal ehhez kiemelkedő kapusteljesítményre lenne szükség, de Berniertől ez nem reális elvárás, Varlamov meg az új csípőjével vagy mijével együtt is épphogy 90% felett véd.
Én csak az összefoglalót néztem, de kb csak a mi helyzeteinket mutatták. 4-5 x tök üresen álltunk a kapussal szemben. A 40 hazai kisérletből nem volt veszélyes helyzet?
Kár a végén bekapott gólért.
Ez a les gól az elején nekem nem tsizta, a vonalat kell teljesen átlépnie a korongnak, és csak utána érhet be teljesen az ember?
Már kezdtem azt hinni, hogy megint lemaradunk majd, ahogy távolodik a vonal, de még mindig látó távolságon belül van így ezzel a két győzelemmel.
Hát a 3. első felében fel is mosták velünk a jeget, persze hogy akkor ültünk gólt. Aztán vagy 5x eldönthetjük volna, ezt Bernier-re SO-ja bánta a végén , de a lényeg a W! Nem hittem volna l, hogy Pittsburgh-ben nyerhetünk.
Nem tudom mi lesz a vége, de a 2. harmadot nézzétek meg! Leültünk egy harmadot tökéletes védekezéssel. Mondjuk szerencsénk az nincs, és a PP is kaka, ráadásul MacK csodagólját is visszavonták, de akkor is, lelkesek és ügyesek vagyunk. Mondjuk mit sem ér ha 0-0 és ők rápihentek a harmadikra.
Nagyon is egyet értek az utolsó mondatoddal, bár szerintem top2 nem lesz meg. Wahlstrom-öt látom reálisnak amúgy. Gyakorlatilag az idei év Tippet-je, csak kevesebb rizikóval, de Tkachuk is jó lenne. Védőt nagyon nem szeretnék, kivéve ha miénk az 1/1
Bednarért én sem hullajtanék egy könycseppet sem, nem jó ez az NHL tapasztalat nélküli junior/AHL edzőt hozunk stratégia. Nem működött sem Granatonál (aki amúgy legalább egy fél évet dolgozott előtte Hartley), sem Roy-nál, sem Sacconál, sem Bednarnal, de ha jól látom Detroitban sem működik, és Boughner és Eakins első regnálása is csőd volt. Lehet, hoy Bednar jó edző lesz pár év múlva, de most nem az, vagy ha igen, akkor jól titkolja.
Egyébként nem igaz, hogy csak az 1/1 amiért megéri szarnak lenni, Dahlin korszakos tehetség ez igaz, de Svecsnyikov is brutálisan jó, a tavalyi draft class-ban toronymagas 1/1 lett volna, és Boqvist is jobb mint Makar vagy Heiskanen. Én most aláírnám hogy lemondok Dahlinról ha cserébe garantálják Svecsnyikovot. :)
De minek? A top pickre nincs sok esély ahogy tavaly is megszívtuk ezzel, igaz tavaly bele is fért ez mert nem volt egy akkora #1 mint idén Dahlin lesz.
Szerintem a tavalyi szezont sem kellett volna túlélnie az edzői stábnak, de ha idén is hasonlót ad elő a csapat, nincs az az isten hogy maradjanak.
Egy pillanatig nem volt esélyünk, és kezdem azt látni a csapaton amit tavaly kb pont ilyenkor, vagy kicsit korábban. Zero motiváció, ha vezet az ellenfél 99%, hogy bukjuk is a meccset.
7 védővel és 13 támadval megyünk neki a Tampa meccsnek, Yak, Bourque és Siemens HS, Nemeth és Landy visszatér.
Nem értem Bednart, szerintem a teljesítménye alapján Yak sokkal inkább megérdemelné, hogy játszon, mint Ghetto vagy Nieto vagy Barberio (és akkor mehetnénk 6 védővel), Jost-ról nem is besélve, akit le kéne küldeni az AHL-be önbizalamat gyűjteni, mert óriási csalódás a srác, mondjuk én eddig sem értettem, hogy mi ez az hatalmas hype körülötte, de most már kiffejezetten idegesít.
Megint kaptunk egy fasza lesgólt (challange után meg delay of game penaltyt), persze a Blues ellen a mi hasonlóan véleményes gólunkat egyből elvették. Szerencsére a Stars is beviheti 6 emberrel a korongot, hogy aztán a következő akcióból be is lőjék. Sosem láttam még ennyire szar bíráskodást mint idén, mindig azt mondom h az NHL-ben kár bármit is a bírókra fogni, de lassan már kb. minden meccsünkre jut valami szopatás. Bednar is nemtudom mit áll a padon ilyenkor mint valami fasz, Roy legalább őrjöngött a bírókkal is, nem csak a játékosaival.
A Buffalotól? Akik csak minden negyedik meccsüket nyerik, ligauccsóként? A Pepsiben? Könyörgöm ... Az utolsó hat pályáralépésből, öt vereség. Megkezdtük a leolvadást.
Kötő megirigyelte Zadorov Jersey elleni gólpasszát. Adott ő is egyet Seguin-nek. EJ mozgása megtévesztő volt, szerintem ebben a gólban ő is benne van. Nyilván nem elvárható, hogy sose hibázzanak de az igen, hogy azért akkorát ne, ami már a szándékos csalás gyanúját veti fel.
Az első harmadot mindkét csapat átaludta, nem volt helyzet az egész haramad alatt, a 2-ban sokkal-sokkal jobbak vagyunk, erre jön egy ilyen gól. Zadorovnak rémálmai lesznek. Vicc, hogy vezetnek. Piszok jól védekeznek, de támadásban eddig nagy nullák, csak hát adtunk nekik egy gólt ajándékba és így ez lehet, hogy elég lesz. :(
Jó meccs volt, szerintem igazságos volt az X, de most OT-ban nekünk állt a zászló. Kétszer is. Az NCAA line nagyon tetszett. Z meg mekkora gólt suhintott
Ezek meg a korábbiak alapján EJ konkrétan szerintem utálta Duchene-t.
Mindenesetre kicsit felszabadultabb a csapat, talán megszünt a feszültség és így jobb mindenkinek.
Szerintem az a nyilatkozat inkább csak Girard dícsérete volt, nem Duchene-nek szólt. Asszem azt mondta ilyen képzett védővel még sosem játszott együtt. Ez mondjuk inkább az összes többi korábbi bekkpárjának kritika, tekintve hogy egy 19 éves srácról beszélünk :-P
Az mindenesetre kiderült ebből a cseréből, hogy established top4 védőt szinte lehetetlen szerezni fair áron manapság, akkora érték lett az olyan.
Azt láttátok, mit nyilatkozott EJ Girardról? most hirtelen nem tudom előkeresni szó szerint, de a lényeg az volt, hogy szerinte Sakic óriásit húzott, ha csak Girard lett volna a dealben, az is megérte volna.
ez mondjuk sokat elmond arról is, milyen volt Duchene megítélése, meg a viszony...
A fórumban a kiadvány regiszrált látogatói kapnak lehetőséget magánvéleményük kifejezésére.
Ezen vélemények nem tükrözik a kiadó szerkesztőségének álláspontját.